Van lakásunk!*

Sűrű nap volt a mai, én az egész délelőttöt a Moffittban töltöttem, az otthon is fantasztikus alkalmassági vizsgálattal és a munkaügyi osztályon, a kettő között egy órás várakozással a laborra. Amikor ezzel megvoltam, gyorsan ebédelünk, béreltünk autót és elköszöntünk Ivántól, aki elindult hazafelé Miamiba. Innen lakásfoglalással folytattuk.

De persze nem eszik ilyen forrón a kását. Itt kicsit más a rendszer, ami a lakásbérlést illeti.

A különböző apartmanokat pénteken és szombaton már megnéztük. Az áruk magyar szemmel szörnyű, a 2 hálószoba, 2 fürdőszoba méretű 1150-1800 USD között mozog, de érdemben az ennél kisebbek sem sokkal olcsóbbak.

A bérlés menete is nagyon amerikai: ha megvan a kiszemelt lakás, be kell adni a jelentkezést. Ehhez kb minden létező adatot meg kell adni: éves fizetés, mindenféle személyi azonosító, háziállatok száma és típusa (ha engedélyezett), stb. Természetesen arról is nyilatkozni kellett, hogy nem vagyok köztörvényes bűnöző. A jelentkezés persze már azt jelenti, hogy valaki foglalkozik ezzel, tehát ezt is ki kell fizetni (300-600 USD). Ezután „átvilágítás” történik, ami változó időt vesz igénybe. Ezalatt azt is megállapítják, hogy mennyi depozitot kell letenni, ugyanis ez sokmindentől függ, kb rizikóbecslést végeznek. Ha valamiért elutasítanák a jelentkezést, a jelentkezési díj akkor sem jár vissza (hiszen akkor is dolgoztak vele, ha elutasítják – akárcsak a vízumnál). Mi itt tartunk most.

Ezután beköltözéskor kell majd még sok dokumentum, keresni kell egy kezest, és ha minden jól megy, akkor utána átadják a kulcsot. Egyszerű, nem?

És mindezek után egy alapvetően tágas, de európai szemmel nézve viszonylag gagyi apartman bérlője lehet az ember. Bútorozatlanul. Alább néhány kép, hogy hogyan is néznek ki ezek. A mi konkrét apartmanunkról sajnos még nincs kép.

Vasárnap

Sokmindent itt sem lehet intézni, de legalább a boltok, kereskedések nyitva vannak, jellemzően déltől délután ötig.

Délelőtt megnéztük a Tampától délre lévő lamantinokat, mert épp szezonjuk van. Jókor érkeztünk, legalább 20-30 lamantin pihent a hőerőmű sekély vizű öblében.

Utána a környék egyik hírességét, a clearwateri strandot néztük meg. Fürdés is tervben volt, de ahhoz végül sem a víz, sem a levegő nem volt elég meleg… Legalábbis nekünk.

Hazafelé meglátogattunk még egy autókereskedést is, van egész jó jelölt, a következő napokban remélem sikerül megegyezni.

Holnap reggel pedig már alkalmassági vizsgálat és pre-employment meeting a Moffittban. Izgalmas.

Alligator

Egy természetvédelmi területen errefelé végülis érthető tábla.

De elég vicces egy lakópark közepén 😀

Amúgy status idem, lakást és autót vadászunk.

Helyben vagyunk

A mai program lényegében csak annyi volt, hogy jussunk át Miamiból Tampába. Ez egy kb 4 órás autóút, szinte végig autópályán. Végül egy 1 órás megállóval, összesen 5 óra alatt sikerült teljesíteni.

Nehezítésképp a gyerekek a jetlag miatt hajnali fél 4-kor keltek, de hát innen szép nyerni.

A mostani szállást a Moffitt foglalta, ez már Tampában, a leendő munkahelytől kb 10 perc autózásnyira van, amúgy békés, parkos környezetben.

Este egy gyors vendégségre máris hivatalosak voltunk Béláékhoz, ami a gyerekek (érthető) nyűgössége miatt nem volt túl hosszú.

Holnap elsősorban lakásnézéssel, esetleg autónézéssel folytatjuk.

Hello Miami!

Megérkeztünk Miamiba. Az IST-MIA szakaszt nehéz szépíteni, 13 óra az 13 óra. De nem fulladt botrányba a gyerekek miatt, szóval végülis siker. Sokat segített, hogy félig üres volt a repülő.

Autóbérlés, első esti szállás megvan, most akkor alkalmazkodunk a helyi időzónához.

Repülünk!

Legalábbis megvan a repjegy.

A menetrend:

FEB19 BUD – IST (9.20am-1.25pm) TK1036
FEB19 IST – MIA (3.10pm-8.10pm) TK77

A visszautat megvettem random decemberi dátumra, mert a rendszer nem igen tudta feldolgozni, hogy Nóri odafelé csecsmő (0-24hó), visszafelé gyerek (2-11év). Majd átfoglalom.

Terv szerint Miamiban autóbérlés, egy éjszaka alvás, aztán irány Tampa!

És végül egy fancy visszaszámláló az indulásig:

[wpcdt-countdown id=”48″]

Visa: OK

Ma reggel megvolt az „interjú” a nagykövetségen. Finoman fogalmazva nem voltunk magányosak, ahhoz képest, hogy milyen távolra tudtunk csak időpontot foglalni, ez meglepett.

Belépés előtt a fagyos Szabadság téren kellett várakozni, majd egyesével hívták be a sorban állókat. Mint kiderült az időpont tájékoztató jellegű, amúgy kb egyáltalán nem vették figyelembe. A belépés kapcsán *minden* elektronikai eszközt (még az okoskarkötőket is) le kellett adni, kb reptéri átvilágítás után lehetett bejutni.

Ablakról-ablakra kellett haladni, először leadni a megfelelő papírokat, útleveleket. következő ablaknál ujjlenyomat-vétel. Harmadiknál kérdeztek párat, majd közölte az ott lévő, derűs kevdű úriember, hogy akkor megvan a vízum, jövő héten át lehet venni az útlevelet. Szóval akkor ez volt az „interjú”.

Egyértelműen nagyobb feneket kerítettek a dolognak, mint amennyire bonyolult volt, az igazi szűrő talán az a végtelen mennyiségű űrlap kitöltése, amivel idáig el lehet jutni.

Na megyek repülőjegyet nézni.

Vízum update vol2

Tegnap (január 13, hétfő) befutott a FedEx a múlt héten csütörtökön feladott levéllel. Egész jó időt futottak.

Ezt kaptam:

Kibontva megtaláltam benne a kitöltött DS-2019 jelzésű űrlapot, ami a további vízumügyintézéshez szükséges, valamint egy kis extrát:

Ezen kívül a korábban PDF formátumban már beszerzett „Living and Surviving in Tampa” c. dokumentumot is megkaptam kinyomtatva:

A konzulátus honlapja alapján az aktuális várakozási idő ugyan 7 naptári nap, de a következő időpont, ahova 4-en be tudtunk jelentkezni az február 6. volt.  Kicsit szűkös lesz a repülőjegy vásárlással (legkorábban 6-án) és a legkésőbb 23-ig kiérkezéssel (a március 2-i kezdéshez szükséges), de talán még tartható.