Nehéz ide írni, mert semmi említésre méltó nem történik. Holnap amerikai nemzeti ünnep (Memorial Day) lesz, így hosszú hétvége van épp. No, nem mindha bármi különbség lenne a hétköznap és a hétvége között. Azaz, hétvégén több az ember mindenhol, így még annyira se lehet kimenni, mint egyébként.
Továbbra is strandra (heti 1x), medencézni (heti párszor), sétálni (naponta) és futni (heti 3x) járunk. Andris még mindig itthonról dolgozik, valószínűleg sokáig így is marad.
A gyerekek néha cukik, néha ölik egymást. Nem mondhatnám, hogy kevesebb időt és törődést igényelnek. De nőnek és okosodnak.
Már egész jó kenyeret tudok sütni. De fogy az élesztő, kénytelen leszek elkezdeni kovászolni, ha ez így marad. (Igen, tudom, hogy több hónap lemaradásban vagyok. A többiek most hagyják abba.)
Fotogén család sétálA megfelelő idősávban könnyű a social distancing Homokozó Nóri a Mexikói-öböl partján Kinyúlt a rétes az itteni lisztből isMegfáradt felfedező
Részidőben és csökkentett kapacitással, de végre újra kinyitott a lakóparkunk medencéje. Újranyitottak a strandok is, Andris főnöke el is küldött minket strandolni. (St Pete beach, köszönjük a tippet és a lehetőséget is, Béla!)
Vasárnap amerikai anyák napja volt, itt ugyanis egy héttel később van ez az ünnep. Volt a templomban drive tru anyák napi áldás, a szenteltvíz mellé kaptunk virágot és egy Mária képecskét. Egy futós pólót is kaptam Andristól, megy a színe a babakocsihoz.
A tandemhordozás speciális esete
Majd medvevadászaton vettünk részt. Ezt az erre felé népszerű tevékenységet egy amerikai gyerekkönyv inspirálta. Plüssmedvéket helyeztek a lakók és az üzemeltetők az ablakokba, fákra. Ezeket a macikat kellett szigorúan fényképezőgéppel „levadászni”. Mi is kiraktuk Szívesbocsot az ablakba.
Nórival becserkésszük a vadat
Laurával sütöttünk tortát Andrisnak (gyümölcsöset kért). Kissé karanténosan nem teljesen stimmelt a rendelkezésre álló és a szükséges alapanyagok listája, de azért jó lett a süti. Ajándékba egy új Goprot és néhány újabb gopros kiegészítőt kapott.
A karanténszülinapos
Andris hétfőre szabadságot vett ki. Egy közeli természetvédelmi területre mentünk ki futni, sétálni. (A turistautak pár napja nyitottak újra meg.) Persze nem ismertük a helyet, így jól rákeveredtünk a dupla babakocsival egy igen keskeny erdei ösvényre. De legalább egy szép mocsár mellett vezetett az út. Tele volt virágzó tavirózsákkal és légvirágokkal a park.
Kezdem úgy érezni magam, mint Laura születése előtt a kórházban: kedvesen és igen gyakran érdeklődnek hogylétem felől, jól vagyok, de nem igen történik semmi említésre méltó. Most újra be vagyunk zárva, remélhetőleg újra feleslegesen és közben nem történik semmi. Nehéz megmondani, milyen nap is van.
Voltam vásárolni. Az ajánlásoknak megfelelően maszkban. A papírárus sor. A tisztítószereknél van még némi hiány, minden más részleg már a szokásos teli polcokkal üzemel.
Mint ez a fentebb belógó bevásárlókocsiból is látszik, mindent lehet kapni. Kivéve zsepi, papírtörlő, WC-papír és társaik. Lehet épp itt volt az ideje tovább zöldíteni a háztartást. A szarítógép úgyis eszi a ruhákat. A kiürült törlőkendős dobozba a lyukadó zoknik kerültek, papírtörlő helyett most evvel takarítunk.
Apropó, környezetvédelem. Konkrétan nem nagyon tudom elmagyarázni, hogy a nagy ikeás csöveszacsimon belül nem kell minden egyes terméket külön nejlon zacskóba bepakolni.
Végre kaptam kenyér- és teljes kiőrlesű lisztet is, és megszűntek a mennyiségi korlátozások. Azaz, a lelkes idős pénztáros néni az egyik csomag tojást elvette, mert szerinte abból még mindig csak egyet lehet vinni. A kocsiba pakolás után rögtön mentem vissza egy új körrel a második doboz tojásért. Ugye, hogy hasznos a maszk? 🙂
A gyerekekkel minden rendben. Laura igazi digitális bennszülöttként ijesztő ügyességgel kezeli az okostelefont. Továbbra is hercegnő korszakát éli, kizárólag „táncos” ruhát hajlandó hordani. Sokat kérdez, minden IS érdekli és még mindig gyilkos a dumája.
Nóri is egyre ügyesebb. Bármire felmászik, és minden okos dolgot elles a nővérétől. Aktív szókincse napról napra bővül. („Apa, apaaa! Nói csí(n)os” – mutat a csillogós ruhájára.) Akarata is egyre határozottabb. Ha nem értjük meg komplex gondolatait, netán másik cipőt adok rá, mint amit kigondolt, esetleg más ételt teszek elé, mint amit fogyasztani kíván… Nos, az igen hangos reklámálást vált ki.
Pocsolyázás. Azóta persze volt nagyobb is, de épp nem volt nálam telefon. Kaptam egy új futócipőt. Érett már nagyon, de most csak az internetes rendelés játszik. 2x küldtem vissza, de végre kényelmes és jó méretű cipőm van. A színét Laura választotta, ezért ilyen (j)égvarázsos.
Sok újdonságról nem tudunk beszámolni, bár azt hiszem ez egy járvány közepén inkább jó hír. Andris továbbra is sokat dolgozik, csak fizikailag most itthon van. Futni, gyereket futtatni és boltba megyünk ki, az utóbbit igyekszünk minimalizálni. Életképek:
Karanténmise, a hercegnő palástban érkezett Az ebéd ára: csúszdát és ugrálót építettek, míg megfőztem. (Sokat olvasni a szabad játék fontosságáról, mint a kreativitás ösztönzője. Egyedül találták ki, és meg is építették. Úgy tűnik, működik.) Nóri nem tudta kivárni, míg kifő a tészta, kézbe vette a saját élelmezését. Avagy ketchupot és sajtot evő kisgyermek.Napi séta a lakópark postaládáihoz. A keressünk aligátort téma már unalmas.Nóri kedvenc padja a postaládák előtt. (Nójié. Csüccs. Ide.) És vettem egy kendőt a határidőnaplómhoz. Ha tudtam volna, hogy ennyit leszünk itthon, nem hagyom otthon a babahordozó kendőt.Kukucs!
Ma meglátogattuk a magyar hentest. (Köszi a tippet, Mariann!) Azaz csak én, Andris azt mondta, böjti pénteken ő nem szeretne inkább bemenni. Rendeltem sonkát húsvétra. Most már biztos, hogy korona ide, vírus oda, de nálunk lesz feltámadás. 🙂
Volt friss rétes is. Túrós, mákos, meggyes, almás és káposztás. Avagy rétesevők (2020., Safe Harbour)
Eredetileg a 60-as út öblöt átszelő hídjára indultunk futni, sétálni, tengert nézni. „Békeidőben” ez egy látványos, hosszú strand – sétány. Egyszer szeretnénk sétálni/futni mi is rajta. Strandolni most nem szabad, de egyénileg sportolni igen. Így viszont az összes parkoló le volt zárva, és Laura is elaludt az autóban. A hentesnél kötöttünk ki tehát. Hazafelé megálltunk azért egy kevésbé felkapott helyen tengert és kikötőt nézni, no meg gyereket futtatni.
Errefelé egy monster nem kirívó jármű avagy kisasszonyok a reggeli sétán (Tampa Palms, 2020.)
A koronahelyzet itt is zajlik, minden nem esszenciális hely zárva, mi itthon. Andris is itthoni munkavégzésre lett küldve, így a kihasználatlan vendégszoba kap egy íróasztalt. (Ez a telefon meg rendes magyar karaktereket.)
A piknik
Laurával sütöttünk muffint és kenyeret. A lányok „piknikeztek” az erkélyen – kár, hogy a törölközõkön. Végül is úgyis érett a mosásuk.
Hosszabb: reggeli után összepakoltuk. Pont beférünk a 2 autóba az összes cuccunkkal. Felkerekedtünk, elmentünk a (reménybeli) lakáshoz. Sajnos a kommunikáció nem az erősségük, érdemes a nyakukra járni. Hétfő óta csütörtökre ígétik a beköltözést, így rögtön ott indítottunk. Kb 2 órát kértek. Elmentünk egy játszótérre. 3 óra múlva Andris visszament. Újabb egy órát kértek. 1,5 óra múlva visszamentünk. A végét már tudjátok… Újabb nap egy hotelben. Holnap ismét megpróbálunk beköltözni.
De legalább találkoztunk Eszter nénivel, a parkőrrel, akit ’56-ban babaként hoztak ki a szülei. Elég nehéz lesz elmagyaráznom Laurának, hogy meg kell tanulnia angolul.
