Szerző: biboka

Minden kezdet nehéz, és ez itt is igez. Főleg, hogy meg lett zavarva a rendszer azzal, hogy a kezdés el lett tolva egy nappal, és így (egyelőre) kimaradtam az „orientation day”-ből.

Reggel Bélával együtt mentünk be. A badge-et második próbálkozásra sikerült felvenni a portáról.

Utána a körbementünk az osztályon (legalábbis egy részén). Elég nagy osztály, és nagyon sokan dolgoznak rajta. Ennek ellenére unatkozó embert nem nagyon lehetett látni, mindenki folyamatosan tett-vett.

Két beavatkozás között az egyik titkárnő átkísért a „helyemre”. A kutatóknak ugyanis egy külön épületük van. 5 emelet, nem kicsi alapterülettel, és az egész csak kutatásra. Innen elég jó séta az IR részleg, de úgy tűnik itt ezt gyakran megteszik, többeket láttam a kutató irodából napközben a betegek/orvosok körül. Mivel a számítógépes rendszerhez délután 4-ig nem volt hozzáférésem, így csak megnéztem a leendő asztalomat, aztán visszamentem az angioba.

Nap végére megérkezett végre a hozzáférés, 4 és 5 között próbáltam átlátni, mit is rejt az intranet, de azt hiszem erre még kell egy pár nap…

Mivel végre van lakás, sőt gáz is, így Orsi ma először tudott újra sütni. Jól tette:) Helyi alapanyagokból is egészen hazaias ízeket lehet kihozni.

Úgy tűnik a gyerekek túltették magukat a jetlag-en, itt 21:45 van, Laura még nagyban énekel.

Alábbi térképen a munkahelyem, az ikon a kutatói épületre mutat:

[osm_map_v3 map_center= „28.0656,-82.4214″ zoom=”15.82232741900907″ width=”95%” height=”450″ map_border=”thin solid ” post_markers=”1″ type=”” control=”scaleline” ]

Van bankszámla.

Van gáz.

Holnaptól dolgozom.

Az extra hotelben töltött éjszaka után reggel első dolgom volt a villany szerződés elintézése. Tegnap azt mondta a telefonos ügyfélszolgálat, hogy el kell nekik faxolni(!) az útlevelet. Erre még a FedEx-ben is pislogtak (kb már csak ott van fax), kedvesen csináltak egy fénymásolatot róla, de elfaxolni nem tudták. Reggel értelmesebb ügyintéző küldött egy linket, azon már fel tudtam tölteni, pár órával később volt ügyfél azonosítóm.

És a szálláshoz kb már csak ez hiányzott, némi huzavona után 11 körül végre megkaptuk a kulcsokat.

Nagy kő esett le a szívünkről, végülis így sikerült még munka előtt beköltözni. Így néz ki a lakás még teljesen üresen.

Szerencsére Béláék már összeszedtek nekünk csomó hasznos bútordarabot (köszi ezúton is!), amit feleségével, Mariannal gyorsan át is hordtunk. Két nagyobb darabhoz egy haverjuk Ford F150-ese is jól jött, így van egy ágyunk és egy nagyobb szekrényünk is. Sok egyéb hasznos tanáccsal is el lettünk látva, hogy a maradék beszerzendő berendezést merre felé keressük.

Végül egy gyors Publix (helyi élelmiszer/mindenes üzlet) körrel zártuk a napot, hogy a legfontosabbakat be tudjuk szerezni.

Aztán délután 4 körül jött a hoppá: nem tudok hétfőn kezdeni, mert nem végeztek a „clearance”-emmel. A hirtelen pánik után gyorsan beszéltem a Moffittos ügyintézővel, így kiderült, hogy a munkához kötelező kormányzati átvilágítás tart valamiért tovább mint szokott (azt ellenőrzik, hogy bűnöző vagyok-e, hehe), enélkül viszont nem lehet dolgozni. Következő „orientation day” két hét múlva. Király.

Végül (szerintem Bélának) sikerült kialkudni, hogy ha kész az átvilágítás, akkor másnap elkezdhetek dolgozni, aztán majd elmegyek a március 16-i orientációs napra. Így már picit jobb a helyzet. Még bízom a keddi munkakezdésben, de ez a péntek délutáni felfordulás nem hiányzott. Nem kímélik az ember idegeit.

Sűrű nap volt a mai, én az egész délelőttöt a Moffittban töltöttem, az otthon is fantasztikus alkalmassági vizsgálattal és a munkaügyi osztályon, a kettő között egy órás várakozással a laborra. Amikor ezzel megvoltam, gyorsan ebédelünk, béreltünk autót és elköszöntünk Ivántól, aki elindult hazafelé Miamiba. Innen lakásfoglalással folytattuk.

De persze nem eszik ilyen forrón a kását. Itt kicsit más a rendszer, ami a lakásbérlést illeti.

A különböző apartmanokat pénteken és szombaton már megnéztük. Az áruk magyar szemmel szörnyű, a 2 hálószoba, 2 fürdőszoba méretű 1150-1800 USD között mozog, de érdemben az ennél kisebbek sem sokkal olcsóbbak.

A bérlés menete is nagyon amerikai: ha megvan a kiszemelt lakás, be kell adni a jelentkezést. Ehhez kb minden létező adatot meg kell adni: éves fizetés, mindenféle személyi azonosító, háziállatok száma és típusa (ha engedélyezett), stb. Természetesen arról is nyilatkozni kellett, hogy nem vagyok köztörvényes bűnöző. A jelentkezés persze már azt jelenti, hogy valaki foglalkozik ezzel, tehát ezt is ki kell fizetni (300-600 USD). Ezután „átvilágítás” történik, ami változó időt vesz igénybe. Ezalatt azt is megállapítják, hogy mennyi depozitot kell letenni, ugyanis ez sokmindentől függ, kb rizikóbecslést végeznek. Ha valamiért elutasítanák a jelentkezést, a jelentkezési díj akkor sem jár vissza (hiszen akkor is dolgoztak vele, ha elutasítják – akárcsak a vízumnál). Mi itt tartunk most.

Ezután beköltözéskor kell majd még sok dokumentum, keresni kell egy kezest, és ha minden jól megy, akkor utána átadják a kulcsot. Egyszerű, nem?

És mindezek után egy alapvetően tágas, de európai szemmel nézve viszonylag gagyi apartman bérlője lehet az ember. Bútorozatlanul. Alább néhány kép, hogy hogyan is néznek ki ezek. A mi konkrét apartmanunkról sajnos még nincs kép.