A tegnapi utunkat régóta terveztük, de csak tegnapelőtt este dőlt el, hogy tényleg megyünk. Mi is volt ez? Közel 10 év szünet után újból embert küld az űrbe az Egyesült Államok (és nem a Szojuzra vesz jegyet). A rakétát egy magáncég, a SpaceX tervezte, és a NASA Cape canaverali központjából tervezték fellőni, többszöri halasztás után május 27-én.
Az időjárás (mint errefelé így nyáron általában) elég nagy kérdőjel volt, 3 nappal korábban csak 40%-ot adtak a kilövésre, aztán ez feljavult 60%-ra, majd a kilövés napján 50%-ra módosították (Tehát vagy igen, vagy nem. Kösssz’…)
„Max strandolunk egyet!” indultunk a körülbelül Budapest-Bécs távolságú útra, ami helyi viszonylatban azért annyira nem számít vészesnek. A célpont: Cocoa Beach.
[osm_map_v3 map_center= „28.3762,-80.6047″ zoom=”6″ width=”95%” height=”450″ map_border=”thin solid ” post_markers=”1″ control=”” bckgrndimg=”” ]
Aztán kb 30 percenként gyökeresen megváltozott minden. Valószínűleg az irányítóközpontban is így kapkodták a fejüket.
Két vihar után végül úgy tűnt kitisztul az idő, T-30 körül már javában gyűltek az emberek a parton.
Végül mint ismeretes T-16min környékén lefújták a kilövést. Gyors összepakolás, kocsiba be. 3 vihar és egy egész napnyi strandolás után az igazi kaland ez után kezdődött: haza kéne jutni. A strandon már látszódott, hogy a viharok ellenére egész sok ember volt a parton, de azt nem gondoltam volna, hogy az odafelé 2 órás utat több mint 4 óra alatt sikerül hazafelé megtenni. Orlandóig gyakorlatilag lépésben araszoltunk.
Azért az egész napi fárasztásnak meglett az eredménye: Nóri gyakorlatilag átaludta az éjszakát, életében talán másodszor (legalábbis a 6 óra egyben definíció szerint annak számít).
Apróbetűs rész, hogy kissé változott az oldal:
-A fejléc képei között végre két saját is van: egy aligátor és egy saját Tampai városkép.
-Orsi külön blogját beolvasztottam a főoldalra, így nem kell külön keresni.