Kezdem úgy érezni magam, mint Laura születése előtt a kórházban: kedvesen és igen gyakran érdeklődnek hogylétem felől, jól vagyok, de nem igen történik semmi említésre méltó. Most újra be vagyunk zárva, remélhetőleg újra feleslegesen és közben nem történik semmi. Nehéz megmondani, milyen nap is van.
Mint ez a fentebb belógó bevásárlókocsiból is látszik, mindent lehet kapni. Kivéve zsepi, papírtörlő, WC-papír és társaik. Lehet épp itt volt az ideje tovább zöldíteni a háztartást. A szarítógép úgyis eszi a ruhákat. A kiürült törlőkendős dobozba a lyukadó zoknik kerültek, papírtörlő helyett most evvel takarítunk.
Apropó, környezetvédelem. Konkrétan nem nagyon tudom elmagyarázni, hogy a nagy ikeás csöveszacsimon belül nem kell minden egyes terméket külön nejlon zacskóba bepakolni.
Végre kaptam kenyér- és teljes kiőrlesű lisztet is, és megszűntek a mennyiségi korlátozások. Azaz, a lelkes idős pénztáros néni az egyik csomag tojást elvette, mert szerinte abból még mindig csak egyet lehet vinni. A kocsiba pakolás után rögtön mentem vissza egy új körrel a második doboz tojásért. Ugye, hogy hasznos a maszk? 🙂
A gyerekekkel minden rendben. Laura igazi digitális bennszülöttként ijesztő ügyességgel kezeli az okostelefont. Továbbra is hercegnő korszakát éli, kizárólag „táncos” ruhát hajlandó hordani. Sokat kérdez, minden IS érdekli és még mindig gyilkos a dumája.
Nóri is egyre ügyesebb. Bármire felmászik, és minden okos dolgot elles a nővérétől. Aktív szókincse napról napra bővül. („Apa, apaaa! Nói csí(n)os” – mutat a csillogós ruhájára.) Akarata is egyre határozottabb. Ha nem értjük meg komplex gondolatait, netán másik cipőt adok rá, mint amit kigondolt, esetleg más ételt teszek elé, mint amit fogyasztani kíván… Nos, az igen hangos reklámálást vált ki.
