Sűrű nap volt a mai, én az egész délelőttöt a Moffittban töltöttem, az otthon is fantasztikus alkalmassági vizsgálattal és a munkaügyi osztályon, a kettő között egy órás várakozással a laborra. Amikor ezzel megvoltam, gyorsan ebédelünk, béreltünk autót és elköszöntünk Ivántól, aki elindult hazafelé Miamiba. Innen lakásfoglalással folytattuk.
De persze nem eszik ilyen forrón a kását. Itt kicsit más a rendszer, ami a lakásbérlést illeti.
A különböző apartmanokat pénteken és szombaton már megnéztük. Az áruk magyar szemmel szörnyű, a 2 hálószoba, 2 fürdőszoba méretű 1150-1800 USD között mozog, de érdemben az ennél kisebbek sem sokkal olcsóbbak.
A bérlés menete is nagyon amerikai: ha megvan a kiszemelt lakás, be kell adni a jelentkezést. Ehhez kb minden létező adatot meg kell adni: éves fizetés, mindenféle személyi azonosító, háziállatok száma és típusa (ha engedélyezett), stb. Természetesen arról is nyilatkozni kellett, hogy nem vagyok köztörvényes bűnöző. A jelentkezés persze már azt jelenti, hogy valaki foglalkozik ezzel, tehát ezt is ki kell fizetni (300-600 USD). Ezután „átvilágítás” történik, ami változó időt vesz igénybe. Ezalatt azt is megállapítják, hogy mennyi depozitot kell letenni, ugyanis ez sokmindentől függ, kb rizikóbecslést végeznek. Ha valamiért elutasítanák a jelentkezést, a jelentkezési díj akkor sem jár vissza (hiszen akkor is dolgoztak vele, ha elutasítják – akárcsak a vízumnál). Mi itt tartunk most.
Ezután beköltözéskor kell majd még sok dokumentum, keresni kell egy kezest, és ha minden jól megy, akkor utána átadják a kulcsot. Egyszerű, nem?
És mindezek után egy alapvetően tágas, de európai szemmel nézve viszonylag gagyi apartman bérlője lehet az ember. Bútorozatlanul. Alább néhány kép, hogy hogyan is néznek ki ezek. A mi konkrét apartmanunkról sajnos még nincs kép.
